Sziasztok!
Itt is van az új rész.
Annyira sajnálom, hogy ritkán
van új.
Leülök az ágyamra és előveszem a kedvenc könyvem, amit már ha nem háromszor egyszer sem olvastam el. Nem tudom megunni. Az olvasás nagyon leköt, ezért nem is csodálkozom, hogy sötét van már kint amikor leteszem a könyvet. Bemegyek a mosdóba és levetkőzök, belenézek a tükörbe. Egy sovány, lefehéredett, törékeny lány néz vissza. Inkább nem is nézem tovább magam. Belépek a zuhanyzóba és megengedem a meleg vizet. Egy ideig hagyom, hogy a víz folyjon le a testemen. Kellemes. Gyorsan rendbe teszem magam és a barack illatú samponom illat fellegét húzva magam után közeledek az ágyam felé.
Egy hosszú átforgolódott éjszaka után igazán jól esik kinyitni az ablakot és friss levegőt szívni. Itt állok és mélyen a gondolataimba merülök. Mióta kórházban vagyok soha nem éreztem annyira jól magam, mint tegnap. Nyílik az ajtó és belép rajta az ápolónő kezében a reggelivel.
- Jó reggelt. - köszönt minket.
- Jó reggelt.
Visszaballagok az ágyamhoz, majd leülök rá. Lerakja elém a nővérke az ételt.
- Nincs semmi panasz, Dotty?
- Semmi.
- Fúj én ezt meg nem eszem! - sipítja Dolores. - Hogy néz ez ki?! Amúgy sem vagyok éhes.
- Tessék megenni, kisasszony, kell a szervezetnek.
- Én ilyet nem eszek. - makacskodik tovább.
Amennyit bírok eszek majd ameddig nyafog bemegyek a fürdőszobába, hogy átöltözzek. Laza, leggings - hosszított póló kombó mellett döntök. Kényelmes kórházi szerkó. Állig érő hajamat megfésülöm, úgy sem tudok vele mit kezdeni, még felfogni sem tudom nemhogy befonni esetleg.
Ránézek az órára. 10:30. Kettőig mit csináljak? Temérdek időm van még addig és semmi ötletem sincs, hogy mivel üssem el az időt. Előveszem a telefonom és felhívom nagypapám. Kis idő múlva fel is veszi.
- Hallo!
- Szia, papa. Hogy vagy?
- Én megvagyok, na és te?
- Most épp semmi bajom sincs.
- Ettél már?
- Egy picit.
- Figyelj, hercegnőm, most le kell tennem, majd este még hívlak.
- Oké, szia!
Visszarakom a telefonom a párnám alá és fellapozom a könyvem. Lassacskán eltelik az idő ezért kimegyek a folyosóra és elindulok a lift felé. Fél úton egy hangot hallok magam mögött.
- Hova-hova? - szólít az ápolónő.
- Lemegyek a büfébe egy kicsit.
- Rendben, de nehogy baj legyen. Ha úgy érzed gyere vissza.
- Persze.
Visszafordulok és folytatom az utam a lift felé. Ahogy leér a lift a büfé felé veszem az irányt. Szememmel pásztázom a tömeget hátha meglátom Louis-t. Szerencsémre megtalálom őt ugyanannál asztalnál ahol tegnap ültünk. Ő is a tömeget nézi, hátha meglát. Mikor meglát mosolyra húzza a száját.
- Szia. - köszönök neki.
- Szia. - Áll fel és kihúzza nekem a széket. Milyen udvarias.
- Hogy vagy?
- Őszinte legyek vagy ne?
- Melyik a jobb? - nevetem el magam.
- Az ha nem vagyok őszinte. Amúgy megvagyok, de azért eléggé fáj az oldalam még. Na és te?
- Jól vagyok. Mit csináltál ma?
- Bejött egy pár haverom és hülyültünk. Te?
- Olvastam, olvastam és olvastam.
- Akkor szeretsz olvasni.
- Szeretek, de ami könyvek nálam vannak azokat már vagy ötször olvastam.
- Neked van valaki rajtad kívül a kórteremben?
- Tegnap délutánig egyedül voltam, mikor felértem akkor rendezkedett egy cicababa. - hadarom. Hirtelen fura érzés fog él és elhomályosodik előttem. Azt még hallom hogy Louis szólongat.
Louis szemszöge:
Miközben mesél addig az arcát fürkészem. Hirtelen lefehéredik és elhallgat.
- Dotty? - kérdem, de nem válaszol. Azon nyomban ahogy dőlni látom felpattanok és elkapom. Normál esetben azt mondanám ez filmbe illő jelenet, de ez nem normális. Emberek gyűlnek körénk.
- Valaki hívjon már egy rohadt orvost, ne csak álljanak. - kiáltom mire egy magas srác elrohan. Próbálom rázogatni, hátha felkel, de nem jön be. A pulzusom az egekben van. Egy kopaszodó, idős orvos közeledik felénk.
- Mi történt? - kérdezi.
- Nem tudom, egyik pillanatban semmi baja nem volt a másikban pedig már csak dőlni láttam.
Az orvos letérdelt és megnézte a pulzusát.
- Tudna segíteni felvinni a szobájába? Majd ott megvizsgálják.
- Persze.
Ölembe veszem a törékeny lányt és az orvos után indulok. Bemegyünk a liftbe ami a harmadik emeletre visz minket. Kinyílik az ajtó és egy "rákos osztály" feladatú tábla jelenik meg előttünk. Szegény lány. Lefordulunk balra majd jobbra a harmadik ajtón bemegyünk. Épphogy leteszem az ágyra egy termetes ápolónő rohan be a szobába.
- Köszönöm, hogy felhozta, de most már kérem menjen ki, mert megszeretném vizsgálni.
Kimegyek az a folyosóra és nekidőlök a falnak és leereszkedek a földre.
Egy hosszú átforgolódott éjszaka után igazán jól esik kinyitni az ablakot és friss levegőt szívni. Itt állok és mélyen a gondolataimba merülök. Mióta kórházban vagyok soha nem éreztem annyira jól magam, mint tegnap. Nyílik az ajtó és belép rajta az ápolónő kezében a reggelivel.
- Jó reggelt. - köszönt minket.
- Jó reggelt.
Visszaballagok az ágyamhoz, majd leülök rá. Lerakja elém a nővérke az ételt.
- Nincs semmi panasz, Dotty?
- Semmi.
- Fúj én ezt meg nem eszem! - sipítja Dolores. - Hogy néz ez ki?! Amúgy sem vagyok éhes.
- Tessék megenni, kisasszony, kell a szervezetnek.
- Én ilyet nem eszek. - makacskodik tovább.
Amennyit bírok eszek majd ameddig nyafog bemegyek a fürdőszobába, hogy átöltözzek. Laza, leggings - hosszított póló kombó mellett döntök. Kényelmes kórházi szerkó. Állig érő hajamat megfésülöm, úgy sem tudok vele mit kezdeni, még felfogni sem tudom nemhogy befonni esetleg.
Ránézek az órára. 10:30. Kettőig mit csináljak? Temérdek időm van még addig és semmi ötletem sincs, hogy mivel üssem el az időt. Előveszem a telefonom és felhívom nagypapám. Kis idő múlva fel is veszi.
- Hallo!
- Szia, papa. Hogy vagy?
- Én megvagyok, na és te?
- Most épp semmi bajom sincs.
- Ettél már?
- Egy picit.
- Figyelj, hercegnőm, most le kell tennem, majd este még hívlak.
- Oké, szia!
Visszarakom a telefonom a párnám alá és fellapozom a könyvem. Lassacskán eltelik az idő ezért kimegyek a folyosóra és elindulok a lift felé. Fél úton egy hangot hallok magam mögött.
- Hova-hova? - szólít az ápolónő.
- Lemegyek a büfébe egy kicsit.
- Rendben, de nehogy baj legyen. Ha úgy érzed gyere vissza.
- Persze.
Visszafordulok és folytatom az utam a lift felé. Ahogy leér a lift a büfé felé veszem az irányt. Szememmel pásztázom a tömeget hátha meglátom Louis-t. Szerencsémre megtalálom őt ugyanannál asztalnál ahol tegnap ültünk. Ő is a tömeget nézi, hátha meglát. Mikor meglát mosolyra húzza a száját.
- Szia. - köszönök neki.
- Szia. - Áll fel és kihúzza nekem a széket. Milyen udvarias.
- Hogy vagy?
- Őszinte legyek vagy ne?
- Melyik a jobb? - nevetem el magam.
- Az ha nem vagyok őszinte. Amúgy megvagyok, de azért eléggé fáj az oldalam még. Na és te?
- Jól vagyok. Mit csináltál ma?
- Bejött egy pár haverom és hülyültünk. Te?
- Olvastam, olvastam és olvastam.
- Akkor szeretsz olvasni.
- Szeretek, de ami könyvek nálam vannak azokat már vagy ötször olvastam.
- Neked van valaki rajtad kívül a kórteremben?
- Tegnap délutánig egyedül voltam, mikor felértem akkor rendezkedett egy cicababa. - hadarom. Hirtelen fura érzés fog él és elhomályosodik előttem. Azt még hallom hogy Louis szólongat.
Louis szemszöge:
Miközben mesél addig az arcát fürkészem. Hirtelen lefehéredik és elhallgat.
- Dotty? - kérdem, de nem válaszol. Azon nyomban ahogy dőlni látom felpattanok és elkapom. Normál esetben azt mondanám ez filmbe illő jelenet, de ez nem normális. Emberek gyűlnek körénk.
- Valaki hívjon már egy rohadt orvost, ne csak álljanak. - kiáltom mire egy magas srác elrohan. Próbálom rázogatni, hátha felkel, de nem jön be. A pulzusom az egekben van. Egy kopaszodó, idős orvos közeledik felénk.
- Mi történt? - kérdezi.
- Nem tudom, egyik pillanatban semmi baja nem volt a másikban pedig már csak dőlni láttam.
Az orvos letérdelt és megnézte a pulzusát.
- Tudna segíteni felvinni a szobájába? Majd ott megvizsgálják.
- Persze.
Ölembe veszem a törékeny lányt és az orvos után indulok. Bemegyünk a liftbe ami a harmadik emeletre visz minket. Kinyílik az ajtó és egy "rákos osztály" feladatú tábla jelenik meg előttünk. Szegény lány. Lefordulunk balra majd jobbra a harmadik ajtón bemegyünk. Épphogy leteszem az ágyra egy termetes ápolónő rohan be a szobába.
- Köszönöm, hogy felhozta, de most már kérem menjen ki, mert megszeretném vizsgálni.
Kimegyek az a folyosóra és nekidőlök a falnak és leereszkedek a földre.
Köszönöm, hogy elolvastátok
ezt a részt, remélem
tetszett.
Ha tetszett az új rész
csatlakozzatok a fanfic
Facebook csoportjához itt.
Nagyon jó lett!
VálaszTörlésLouis olyan kis segítőkész.Remélem Dorothy hamar jobban lesz!
Egyébként semmi baj a részek érkezésével,neked is vannak ezen kívül más elfoglaltságaid is vannak,ugyanúgy,ahogy mindenkinek,ezért megértem,hogy alig van időd.Szóval,siess a kövivel,ahogy az időd engedi!Addig is szép napokat! :)
xx Meli