2015. december 21., hétfő

4.rész

Sziasztok!
Itt is lenne az új rész. :)
Remélem tetszik.
XoXo

Elég ideje, hogy megutáljam ezt a helyet. Szóval erre értette. Azt hittem, hogy Ő is lebetegedett vagy valami. Nem gondoltam volna hogy rákos, hisz' képes volt mosolyogni. Tudom, hülyeség azt gondolni, hogy egy rákos nem tud mosolyogni és nem lehet boldog, de mégis meglátszik egy ilyen beteg viselkedésén, hogy mi a szitu.
Dobolok az ujjammal a földön és várom, hogy kijöjjön a nővérke és megtudjam minden rendben van-e. Hosszú percek telnek el mire nyílik az ajtó. Felpattanok. 

- Hogy van? - kérdem kicsit hangosabban mint kellene.
- Rendbe fog jönni. 
- Bemehetek?
- Persze. - biccentek egy aprót, majd mikor indulnák be megfogja a karom.- Nála ez előfordul, ne ijedjen meg. Az utóbbi időben romlott az állapota, figyeljen oda rá.
- Rendben.
Belépek és meglátom eszméletlenül ugyanott ahol hagytam. Leülök az ágya szélére és nézem ahogy szuszog. Egy ideig csak bámulom majd ahogy telnek-múlnak a hosszú másodpercek kezem az arcára teszem és e elsöpröm az arcába hulló tincseket. Az ember azt hinné első látásra, hogy csak egy békésen alvó lány, pedig nem, ő más, ő egy törékeny lány aki eszméletlenül fekszik a kórházi ágyán. Tovább szemlélem a lányt amikor a szemhéja egy aprót rándul. Lassan kinyitja a szemét, de az éles fénytől -amit ez a sok fehér idéz elő- vissza is csukja. 

- Szia.
- Meddig voltam eszméletlenül? 

- Körülbelül fél óra. - nézek az ócska faliórára- Hogy vagy?
- Megvagyok. - feleli halkan. - Amúgy honnan tudtad, hogy hova kell hozni? Vagy hogy kerültem ide?
- Amikor elájultál egy srác elrohant orvosért és pont az az orvos jött aki téged is vizsgált már és ő mondta, hogy hozzalak ide. 
- Akkor tudod? - rám se néz csak motyog halkan. 
- Mit? - sejtem mire gondol.
- Hogy milyen beteg vagyok? 
- Csak annyit tudok, hogy rák, a többit vagy elmondod vagy nem. 
- Leukémia. - másodpercek óta most néz a szemembe először. 
- És esély sincs rá, hogy meggyógyulj?
- Azt mondták, hogy ha szerzünk donort akkor meggyógyulhatok. De ne beszéljünk már erről, kérlek. 
- Jó, de még egy kérdésem lehet?
- Jó, de csak egy. 
- Mióta vagy itt? - igaz egyszer már megkérdeztem, de tudni akarom a pontos választ. 
- Hát egész pontosan 18 éve itt vagyok a világon, 1 éve pedig a kórházban. - vicceli el. Nem tudom, hogy tudja elviccelni hisz' még én is feszengek ebben a témában. - Na most én kérdezek. 
- Kérdezz. 
- Tényleg énekes vagy? 
- Igen, de ezt honnan tudod? 
- Azon a napon amikor először találkoztunk és jöttem fel a lifttel két lány is volt a liftben és ők kezdték el nekem mondani, hogy ,,Mi van közted és Louis Tomlinson között?" erre közöltem velük, hogy most találkoztam veled először aztán elkezdtek sipítani, hogy ,,Egy normális lány ismeri őt hiszen a One direction-ben énekel és őket mindenki ismeri. 
- Értem. - én akartam neki elmondani, bár lehet jobb, hogy mástól tudta meg, mert fura lett volna magamról beszélni, hogy ,,hé, a világhírű bandában, a One direction-ben éneklek!'' - Amúgy, tiszta hülyeség azért degradálni valakit, mert nem ismer egy bandát. Ugyan úgy ember. 
- Így van. Azóta mióta bent vagyok nem nagyon vagyok jártas a zenében, pedig régen éjjel-nappal zenét hallgattam. 
Nagyon jól kezeli, hogy tudja, hogy ki vagyok valójában. Azt hittem másképp fog viselkedni velem azok után, hogy megtudta. 
Hosszú csend telepedik ránk, nem kínos csend, hanem az a fajta amelyikben mindketten a gondolatainkba merülünk. 
- Köszönöm. - szólal meg.
- Mit?
- Mindent. Mióta rákos vagyok senki sem volt velem ilyen kedves, a barátaimmal is megszakítottam a kapcsolatot, mert nem akartam, hogy sajnáljanak meg előre gyászoljanak. - a mondat végén kicsordul egy könnycsepp a szeméből. Azonnal odaülök mellé és átölelek. 
- Nem kell megköszönnöd. - motyogom a hajába. - Ne sírj, kérlek. 


Köszönöm, hogy elolvastátok.
Ha tetszett iratkozzatok fel és 
lepjetek meg pár kommenttel 
és csatlakozzatok a facebook 

1 megjegyzés:

  1. De jó!Már alig vártam.Fantasztikus rész lett,hamar kövit!
    xx Meli

    VálaszTörlés

Kinézet: Mabel